Ízek, imák, szerelmek, a napsütötte olasz földön…-2. rész

Ízek, imák, szerelmek, a napsütötte olasz földön című folytatásos sorozatában Olaszország rejtelmeibe avat be bennünket szerzőnk, Seci.

185
Ízek, imák, szerelmek, a napsütötte olasz földön…-2. rész

Az előző rész tartalmából: a teljes cikk itt található>>>…  „Ekkor jött Róma. Az a különös érzés, a „deja vu”, amikor a repülő a város felé ért, az szívdobbanás, hogy már jártam itt, az ráeszmélés, hogy én ismerem az „Örök várost”, az a pillanat eufória volt. Természetesen abban a pár napban csak fokozta ezt a mediterrán hangulat, a kissé elcsépelt “Dolce Vita” szlogen, az olaszok hihetetlen kedvessége, tisztelete a nők felé, a lazaságuk. Sosem felejtem el, amikor az egyik csodás utcán sétálva azt vettem észre magamon, hogy vagy huszadjára, már-már hisztérikus hangon mondogatom: én itt akarok élni. Ekkor ez még nem volt tudatos, de valamit elindítottam ezzel, hiszen minden, amit mondunk vagy gondolunk, befolyásolja a jövőt.”

[sc name=”kiemeles1o”]“Örökké városok, célok, életkorok és változások között haladsz, (…) Utad értelme nem a cél, hanem a vándorlás. Nem helyzetekben élsz, hanem útközben.” (Márai Sándor, Füves könyv)[sc name=”kiemeles1z”]

Pozitív gondolatokkal a fejemben, szívemben az elhatározással, előttem a céllal, hogy Rómába költözzek. Megtettem minden tőlem telhetőt, hogy belevágjak addigi életem legnagyobb kalandjába. Miért hoztam meg ezt a döntést? Ízek, imák, szerelmek, a napsütötte olasz földön…-2. rész

Amikor az ember hitét veszti önmagában, keresi helyét a világban, és olyan barátai vannak, akik hisznek benne és támogatják döntéseiben, akkor, mint valami elemi erő, olyan magaslatokban képes a céljaiért küzdeni. Túl a csalódásokon, kiégve a monoton munkától, a napi rutinban, az egyetlen dolog, amire tudtam gondolni, hogy nincs itthon helyem, mennem kell. A modern technika segítségével, a közösségi oldalakon minden létező fórumot -magyart és olaszt egyaránt- napi szinten követtem, hátha megpillantom azt a kiugró lehetőséget, amivel már csomagolhatok is. Sokszor már hisztérikusan követeltem az Univerzumtól, hogy küldje el nekem a megfelelő ajánlatot, hogy mindent a hátam mögött hagyhassak. Menekültem az itthoni életem elől, pedig mindenem megvolt. Akkor szürkének láttam a napjaimat, és biztosra vettem, hogy engem külföldön vár a siker. Mind a magánéletben, mind a munkában. Tudtam, hogy Róma az a város, ahol végre célba érhetek.

Közben kaptam munkaajánlatot Jesoloban, – amit bár egy pillanat erejéig átgondoltam-, végül meggyőztem magam arról, hogy nem megyek oda, mert az nem Róma… [sc name=”kiemeles1o”]Nem ésszel, szívvel tartottam ki az elképzelésem mellett. Hullámvölgyekkel, de aztán egyszer csak megértettem, hogy nem szükséges követelőznöm, a nálam hatalmasabb Erőktől, mert mindent értem tesznek meg, és amikor eljön az ideje, akkor ki is tudok menni.[sc name=”kiemeles1z”] Persze a próbálkozások megvoltak rá, hiszen meghazudtolni nem tudom magam, várni, hogy az minden egy csapásra a lábam elé pottyan, az nem ment. Számításba jött önkéntes munka, nem volt megfelelő, találtam albérletet, de nem volt meg a bátorságom hozzá, hogy munka nélkül is bevállaljam. Utólag visszagondolva még csak azt sem tudtam, hogy kikhez költöznék? Felelőtlenség?! Talán, de itt kezdtem megérteni, hogy ami nem az utam, arra nem is „engednek” menni. Ízek, imák, szerelmek, a napsütötte olasz földön…-2. rész

Az egyik nyaralás alkalmával, amikor a hőn szeretett Angyalvár környékén sétáltunk a barátnőmmel, az egész napos kellemes fáradtságtól hajtva döntöttünk úgy, hogy beülünk egy nagyon szimpatikus kávézóba egy hűsítőre és egy espressora. Sosem felejtem el azt a pillanatot, ott a kellemes melegben, arról beszélgettünk, hogy egy ilyen helyen el tudnám magam képzelni, ahogy dolgozom. Barátnőm unszolására- az olasz nyelvi nehézségek miatt, lábremegve- megkérdeztem a felszolgálólányt, hogy nem keresnek-e munkatársat. Kedvesen mondta nekem, hogy nem tudja, megkérdezi az üzletvezetőt, aki nem sokkal később ki is jött asztalunkhoz, hogy de bizony, keresnek. És akkor ott, az asztalnál, lezajlott egy villámgyors állásinterjú, ami a következőképpen történt:

  • – Milyen nyelveken beszélsz? – Angolul, magyarul, és olaszul így, ahogy hallod, alig.
  • – Mennyi idő kellene neked ahhoz, hogy jobban beszélj olaszul? – Egy hónap.
  • – Dolgoztál-e már felszolgálóként? – 10 éve dolgozom felszolgálóként.

Ízek, imák, szerelmek, a napsütötte olasz földön…-2. részKüldjem át az email címére az önéletrajzom. Ezt perceken belül megtettem, majd közölte, hogy akkor jövő hét szerdán már kezdhetek is, a pénz az ennyi és ennyi.

Ott ültem a félig elfogyasztott Aperol Spritzem mellett, hogy ez szuper, de nincs hol laknom, és amúgy is fel kell mondanom otthon, és elrendezni mindent, kell nekem 2 hét hozzá. Azt mondta rendben. Örömöm határtalan volt. Minden szempontból, hogy a helyiek mennyire kedvesek, nyitottak, lazák, előítélet-mentesek, hogy annak ellenére, hogy minimális olasztudással rendelkezem, felvennének, és hogy jó pénzeket lehet keresni, sokkal jobb munkabeosztással, mint otthon. Gondolatban már össze is csomagoltam. Aztán futottam pár kört lakásügyben.

Mindez úgy nézett ki, hogy felvettem a kapcsolatot az előző munkahelyemen, magyarországi olasz étteremben megismert, az ott töltött 5 év alatt, a Magyarországon élő olaszokkal, akik a „nagy csízma” különböző vidékeiről származtak. Érdeklődtem tőlük, hogy tudnak-e segíteni nekem. Megkérdeztem, van-e Rómában élő ismerősük.

Nem jártam sikerrel, mindössze egy használható kontaktot szereztem, de igazán vele sem jutottam messzire. Az időt az ment, és nagyon úgy tűnt, hogy nem jön össze. Kértem haladékot az érkezésemre, arra hivatkozva, hogy nem találok lakást. Újabb bizonyítéka annak, hogy bizalmat fektetnek belém, anélkül, hogy tudják, hogyan dolgozom, megkaptam a haladékot. És egy nagyon bölcs tanácsot a barátnőmtől:

„Legyen eszed, és ne költözz ki úgy, hogy nincs albérleted”.

Akkor ezt roppant lehangolónak találtam, viszont teljesen észszerűnek. Így alakult, kedves olvasó, hogy az első munkalehetőségem elúszott, nem jött össze, és itt értettem meg igazán – bár hozzáteszem, csalódott voltam, hogy mit is jelent az, hogy minden értem történik.

Szeretnéd tudni, hogyan alakult ezután a történetem? A következő cikkemből kiderül majd.

Advertisement

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here